Burkolat

banner

Vásároljon szolgáltatást közvetlenül a gyártótól!

A Nyír- Épker Kft. 2005 óta működik, székhelye Gyál.
Egy, a Nyírségből származó testvérpár: Kriston Attila és Kriston Zoltán alapította.
Büszkék arra, hogy szülőföldjük nemcsak az almáról híres, hanem – sok más mellett – az onnan származó, vállalkozó kedvű, dolgozni tudó, tehetséges emberekről is.

Vállalkozásuk főbb tevékenységi területei:

  • Szigetelés
  • Épületbontás,  földmunka
  • Út-,  járda-,  sportpálya-,  játéktér-építés

aszfa-019

Legnagyobb erősségük a betonozás és aszfaltburkolat készítése.

Széles körű referenciával bizonyíthatják, hogy érdemes velük dolgoztatni, hiszen:

  • Költséghatékonyak
  • Speciális gépjárműparkkal rendelkeznek, maguk szállítják a helyszínre az anyagot
  • Rövid határidő alatt teljesítik a megbízást
  • Egy nap alatt 400 négyzetméternyi területet képesek aszfaltozni
  • Egy időben két brigádot tudnak munkába állítani

imga0574.jpg
kep-030.jpg

A cég vezetői tudják, hogy az ügyfelek elégedettségét a jól végzett munka,

a jó munkavégzést pedig a dolgozók elégedettsége biztosítja.
Tudják, hogy csak a megbecsült kollégától követelhető meg a kiváló teljesítmény.

A Nyír-Épker Kft.-ben senki sem dolgozik feketén.

Ez ma az építőiparban sajnos még nem természetes, pedig annak kéne lennie.
Nemcsak azért, mert ez így törvényes, hanem mert így is tisztességes.
Nemcsak a cég biztonságos működésének, hanem a munkások jelen- és jövőbeli biztonságának is ez az alapja.
Ugye senki sem csodálkozik azon, hogy erről a cégről mese is született?

Mese Nyír-Épker Kft.-ről és az egyszeri legényről

Hogy hogyan jutott az egyszeri legény a Nyír-Épker Kft. segítségével királysághoz?
Hát az úgy történt, hogy új palotát építtetett az egyszeri király. Mire az felépült, a régi palota már igen-igen roskatag lett. Közben a király a királykodást is megunta; új, sokkal jövedelmezőbb vállalkozásba akart kezdeni. Hirdetést tett fel az internetre:

„Aki régi palotám helyére a mesebeli három nap alatt egy tágas parkolót, és egy elsőrangú gokart pályát épít, annak odaadom a királyságomat, és a lányom kezét!”

Az egyszeri legénynek nősülni ugyan nem nagyon akaródzott, de világ életében király szeretett volna lenni. Mivel eddig is sokféle mesterséggel próbálkozott, elhatározta, hogy ő bizony belevág a munkába!

Az első mesebeli napon nekifogott a palota bontásához.
Alaposan fejbe kólintotta egy gerenda, hát kissé kótyagosan, szédelegve kezdett hozzá a talaj egyengetéséhez. Olyan is lett az eredmény: itt egy hepe, ott meg egy hupa.

A második mesebeli napon hajnalban kelt. Álmosan és hitetlenkedve dörzsölte a szemét, de hiába dörzsölte, mert a betonkeverő és az aszfaltozó gépeknek csak a hűlt helyét látta: azokat bizony az éjszaka leple alatt szorgos emberek – olyanok, akik nem töltik alvással a drága időt – meglovasították.
Mit volt mit tennie: új gépeket vásárolt.
Aztán, mint a gyakorlott háziasszony a lisztet, csak úgy gondolom-formán összedobta az alapanyagokat, aztán betonozott, locsolt, aszfaltozott, csak úgy dübörgött az úthenger!
Este olyan fáradt volt, hogy meg se nézte, mit végzett; szinte beleájult az ágyba.

Közbe legyen mondva: az egyszeri legényt úgy elvakította a királyság reménye, hogy meg se látta, milyen szép a királylány. A leányzó viszont – nem lévén más dolga –, nagyon is megnézte a kedvére való legényt.
De azt is látta, hogy bizony a beton repedezik, az útpadka töredezik, az út púposodik.
– No – gondolta –, hacsak a csoda nem segít, sosem lehetek ennek a szép szál legénynek a felesége!
Aztán – mivel nemcsak szép volt, de talpraesett is – a dimbes-dombos parkolóra felfestette jó nagy betűkkel:

„BAJBAN VAGY? TELEFONÁLJ! 70/ 256 2983! SEGÍT A NYÍR-ÉPKER KFT.! HÍVD AZONNAL!”

Elérkezett a harmadik mesebeli nap.
Felébredt a legény, és amikor a tegnapi munkáját megpillantotta, bizony neki támadt sírni való kedve.
De mivel az igazi férfiak nem sírnak, inkább elolvasta a királylány üzenetét.
Igazán nem volt vesztenivalója, hát felhívta a Nyír-Épker Kft.-t, és elmesélte nekik minden búját-bánatát.
– Csak ez a baj? Egyet se búsulj, te egyszeri legény! Segítünk mi a rajtad! – hangzott a válasz, és úgy is lett.

Jöttek az emberek, a munkagépek, és estére olyan parkolót, olyan gokart pályát rittyentettek, hogy elállt az öreg királynak a szeme-szája a csodálkozástól!

Az egyszeri legény feleségül vette a szép királylányt. Fejébe csapta a koronát és uralkodgatott egy ideig, de aztán sutba vágta a királyságot, és beszállt királyi apósa gokart üzletébe.
Sok gyermeke született, azok is vígan gokartoztak. Még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak!

A Nyír-Épker Kft. meghozza az Önök szerencséjét is! Várjuk megrendeléseiket!

Kérjen ajánlatot itt:





Név (szükséges):

E-mail cím (szükséges):

Tárgy:

Négyzetméter:

Vastagság:

öntött vagy hengerelt aszfalt:
 beton aszfalt

Információk a területről:

Küldjön képet is: